Története: A mexikói és afrikai őslakosok étrendjében helye volt a spirulinának. Az 1524-es évből származó írásos emlékek alapján elmondhatjuk, hogy a Texcoco-tó mellett élő aztékok szívesen fogyasztották a tecuitlatl nevű kékeszöld kalácsot. Más források szerint pedig a spirulina a gabonával, a paradicsommal, a chili paprikával és más fűszerekkel együtt került a kenyérbe. Az afrikai Csád-tó környékén élők számára még a közelmúltban is a spirulina volt a fő fehérjeforrás, akik egy nagyon ügyes módszert fejlesztettek ki az algák beszerzésére. A szél és a hullámok kijuttatták a spirulinát a tópartra, a homok elnyelte a felesleges vizet, a Nap pedig kiszárította az algát. Ezt a természetes módon feldolgozásra kerülő spirulinát az itteniek dih’e-nek nevezik, és azt is tudnunk kell, hogy az ételeik 70%–ában megtalálható.

Alapvető tudnivalók: A spirulina egy kékmoszat, ún. szuperélelmiszer, a jellegzetes színe miatt kékeszöld algaként is szokták emlegetni. A spirulina magas pH értékű sós vízben vagy édesvízben él. Rengeteg vitamint tartalmaz – mégpedig A-, B1-, B2-, B3-, B6-, B9-, C- és E-vitamint, valamint a 60 %-os fehérjetartalma is jelentős. Az emberi szervezet által hasznosítható fehérjetartalom az aminosavak minősége alapján, az emészthetőség alapján (a belekben felszívódó fehérjék aránya szerint), és a biológiai érték alapján (a szervezetben maradó fehérjék aránya szerint) van meghatározva. A spirulinához hasonlóan magas hasznosítható fehérjetartalmú élelmiszer a szárított tojás (94%), a tej, a hal, a csirkehús és a marhahús. Ha összehasonlítjuk a Spirulinát egyéb élelmiszerekkel, akkor láthatjuk, hogy milyen különleges tápanyag- és vitaminforrásról van szó. Már 3 g spirulina jelentősebb gyulladáscsökkentő hatással bír, mint öt adag gyümölcs vagy zöldség naponta. Az összes fajta spirulina közül a hawaii spirulina tartalmazza a legtöbb tápanyagot. Egy gramm Hawaii spirulinában:

  • 180 %-kal több a kalcium, mint a zsíros tejben
  • 100 %-kal több a vas, mint a spenótban
  • 100 %-kal több a béta-karotin, mint a répában
  • 670 %-kal több a fehérje, mint a tofuban
  • 31x több a fitotápanyag, mint az áfonyában
  • 60x több a fitotápanyag, mint a spenótban
  • 700x több a fitotápanyag, mint az almában

Hatásai: A spirulina egy olyan növény, amely képes szabályozni a vércukorszintet, a vérnyomást és a koleszterinszintet. Csökkenti a gyulladásos fájdalmakat, antioxidáns tulajdonságokkal rendelkezik, segít megelőzni a szívbetegségeket, valamint a máj és a vese különböző megbetegedéseit. Ezenkívül támogatja az immunrendszert, mérsékli az allergiával járó tüneteket, javítja az emésztést és az agyfunkciókat. Candida gomba fertőzés esetén megoldás lehet a spirulina, hiszenképes kiirtani a gombás fertőzés sejtjeit és támogatja a belek baktériumflórájának egészségét. A fikocianin festi kékeszöldre az algát, viszont azt is tudnunk kell erről a festékről, hogy kiváló antioxidáns. A fikocianinnak köszönhetően a spirulina képes meggátolni a krónikus gyulladás terjedését, továbbá gátolni tudja az oxidatív sejtsérüléseket. Ezek a jelenségek felelősek a rák kialakulásáért. A fikocianin segít leküzdeni a szabadgyököket és megakadályozza a szervezet gyulladásos válaszát.

Ajánlott napi adag: 1-3 gramm a javasolt, hatékonyság szempontjából pedig 1 és 8 gramm között van az a mennyiség, ami még biztonságos és pozitív hatással lehet az emberre.